Van segítség végrehajtás esetén!

Frissítve: okt 5

Amikor hivatalos levél érkezik, amely tárgya a végrehajtás, rendszerint meghűl az ember testében a vér és úgy érzi, végképp összecsaptak a feje felett a hullámok. Ilyenkor érdemes segítséget kérni olyan szakembertől, akinek már számos hasonló ügy sikeres rendezésében van tapasztalata. Így hamar megoldódhat a gondja, akár kilátástalannak tűnő helyzetből is kiutat mutathat egy hozzáértő szakember. Ugyanis még nincs minden veszve, ha végrehajtásról van szó, fontos viszont, hogy időben és logikusan cselekedjen!



Mikor kerülhet sor végrehajtásra?


Amikor felmondják a hitel-, vagy kölcsönszerződésünket, és ezt követően azt tapasztalja a bank vagy a követeléskezelő cég, akinek a bank eladta a velünk szemben fennálló követelését, hogy máshogy nem tudja behajtani rajtunk a követelését, azaz nem fogadtuk el a tartozás rendezésére vonatkozó ajánlatát, akkor elindít egy végrehajtási eljárást ellenünk. Ez azt jelenti, hogy megbíz egy önálló bírósági végrehajtót a tartozás beszedésével.

Van segítség végrehajtás esetén
Van segítség végrehajtás esetén

A végrehajtás eljárási cselekmények sorozata, ilyenek a fizetésletiltás, az inkasszó, az ingó és ingatlan vagyon lefoglalása és elárverezése. Az eljárási cselekmények általában egymásra épülnek, egymást követik a végrehajtási törvényben megfogalmazott fokozatosság elve alapján. Ezekről bővebben ezekben a cikkeinkben olvashat: mi a különbség árverés és végrehajtás között, ki és hogyan tilthat jövedelmünkből.


A végrehajtási cselekményekkel kapcsolatban érdemes tudni azt, hogy egyedül a bírósági végrehajtó az, aki valóban intézkedhet és aki bármilyen vagyontárgyunkrara ráteheti a kezét. Emellett magát a folyamatot minden esetben megelőzi egy bírósági vagy közjegyzői eljárás is, amely alapján kiállítják a végrehajtható okiratot. Erről bővebben itt olvashat: végrehajtói okiratok.

Van segítség végrehajtás esetén, adósságrendezési tanácsadás
Van segítség végrehajtás esetén, adósságrendezési tanácsadás

Ám maga a követeléskezelő, vagy más néven behajtó cég – amennyiben nincs velük rendőri kíséret - nem jogosult arra, hogy bármilyen tulajdonukra rátegye a kezét. Ezáltal Ön sem köteles ezen társaságok munkatársait vagy megbízottjait az ingatlanába beengedni, még abban az esetben sem, ha tisztségüket iratokkal bizonyítják. Hiába fenyegetőznek tehát mindenfélével, valójában azon kívül, hogy átadják az ügyet egy végrehajtónak semmit nem tehetnek. Ezzel együtt, ha tehetjük ne várjuk meg, hogy végrehajtásra kerüljön az ügyünk, mert egyrészt annak is vannak költségei, amit szintén befognak rajtunk hajtani, másrészt pedig, olyan adósságtól, amelyik nincs végrehajtás alatt sokkal kedvezőbb feltételekkel lehet megszabadulni. A végrehajtás költségeiről itt olvashat bővebben: végrehajtási költségek és fizetésük.



Kéznél a segítség végrehajtás esetén!


A legjobb tehát, minél hamarabb közbelépni és nem megvárni, amíg egyre durvább eljárásokat indítanak ellenünk.


Fontos, hogy ha ilyen vagy ehhez hasonló szituációba kerül, mindenképpen keressen fel egy szakembert, aki ismeri a különböző helyzetekben alkalmazható jogszabályokat, eljárásokat, megoldásokat. Ez hatalmas segítség végrehajtás esetén Önnek, hiszen, akár egész élete munkájának az eredménye múlhat azon, hogy sikerül-e időben közbelépni egy végrehajtási folyamatban.



Megoldás lehet az adósságrendezés tanácsadás


Az adósságrendezés tanácsadás lényege, hogy segítünk megegyezésre jutni a követeléskezelővel. Ezáltal tartozása egy része is elengedésre kerül és kamatmentessé válik a fennmaradó összeg. Ennek köszönhetően Ön által vállalható havi részletekben fizetheti vissza a fennmaradt tartozást. Ráadásul amint megköttetik az új megállapodás, a végrehajtási eljárások is megszűnnek.


Bár aggasztónak tűnhet a helyzet, amikor végrehajtásra kerül a sor, nagyon fontos, hogy ilyenkor nem szabad kétségbeesni. Hiszen ilyenkor a legfontosabb átgondoltan és higgadtan cselekedni úgy, hogy közben a lehető legjobb megoldást találhassa meg a problémára. Hiszen van segítség végrehajtás esetén is.




209 megtekintés0 hozzászólás