Keresés

Végrehajtható okiratok

Frissítve: jún 17

Pontosan mik is ezek az okiratok, ami alapján egy adós ellen végrehajtás indulhat? Alapvetően kétféle hitelszerződés típust különböztetünk meg:



Végrehajtói okiratok fajtái


1. Vannak a közokiratba foglalt szerződések, amelyeket jellemzően közjegyzői okiratba foglalnak. Ez legtöbbször úgy valósul meg, hogy elmegy az ügyfél a bankba, aláírják a kölcsönszerződést, utána elmegy a közjegyzőhöz, ott egy egyoldalú tartozás-elismerést tesz a kölcsönnel kapcsolatban.


2. A másik típusú szerződéshez nem kell közjegyzői okirat, csak a bank és az ügyfél írja alá két tanú előtt a kölcsönszerződést. Ezt úgy hívjuk, hogy teljes bizonyító erejű magánokirat. Ez nem közokirat, hanem magánokiratba foglalt szerződés. Tipikusan ilyen szerződés a kisebb személyi kölcsön, hitelkártyaszerződés, autóhitel szerződés, folyószámlahitel-szerződés.


Mi a különbség a végrehajtói okiratok között?


A nagy különbség a két fajta szerződés között az, hogy egy közokiratba foglalt szerződés esetén könnyen el tud indulni a végrehajtás. A bíróság bevonása nélkül a hitelszerződés felmondása után a bank záradékoltatja a közjegyzői okiratot és azonnal egy önálló bírósági végrehajtóhoz kerülhet az ügy, aki elindítja a végrehajtási folyamat. Ebben az esetben a végrehajtható okirat maga a záradékolt közjegyzői okirat.


A másik esetben azonban, mivel itt nincs közjegyzői okirat nem tud rögtön elindulni a végrehajtás, ahhoz először szükség van egy végrehajtható okiratra. Végrehajtható okirat lehet egy jogerős fizetési meghagyás vagy egy jogerős bírósági ítélet. Ezért ilyenkor miután a bank felmondja a szerződést bead egy fizetési meghagyást. A fizetési meghagyás egy peren kívüli eljárás, amely során azt próbálják igazolni, hogy nekik az adóssal szemben ilyen összegű követelésük van ilyen és ilyen jogcímen. Ezt az ügyfél minden esetben tértivevényes levélben kapja meg, át kell vennie. A köznyelvben ezt a MOKK-os borítéknak hívják, mert a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, röviden MOKK a levél feladója.



Mi a különbség a végrehajtói okiratok között?

Amit fontos megjegyezni, hogy ha ilyen levelet kap egy adós, azt minden esetben vegye át! Ha nem veszi át, akkor a második sikertelen kézbesítési kísérlet után az 5. napon beáll az ún. „kézbesítési vélelem”, tehát úgy veszik, mintha átvette volna, és ezt követően a követelés végrehajthatóvá válik. Ha átveszi az adós, és 15 napon belül ellentmond, akkor ez az okirat nem tudott jogerőre emelkedni, és így nem tud végrehajthatóvá válni. Ilyenkor a labda visszakerül a pénzintézethez, és eldöntheti, hogy akar-e ezért a pénzért pl. pert indítani.


Ebben az esetben a fizetési meghagyást egy keresetlevéllel kiegészítve perré alakítja, és elindul egy jogi folyamat annak a bizonyítására, hogy ez a követelése jogos-e a pénzintézetnek. A tartozás akkor válik végül végrehajthatóvá, ha a bíróság olyan jogerős ítéletet hoz, amelyben megállapítja, hogy az adós ténylegesen tartozik és mennyivel a pénzintézetnek.



Azaz, ha nem értünk egyet egy nem közjegyzői okiratban foglalt szerződéssel, akkor egy ellentmondással el tudjuk azt érni, hogy a végén a bíróság döntse el, hogy valóban jogosak-e a tartozásaink. Ezzel, ha mást nem is, de jó pár hónapot nyerünk arra, hogy megegyezzünk a bankkal, vagy faktoring céggel. A végrehajtás elindulása előtt ugyanis általában sokkal előnyösebb feltételeket tudunk elérni az ügyfeleinknek, mint ha már végrehajtás alatt van az ügy.


A közjegyzői okiratba foglalt szerződéseknél az előzőkhez hasonló ellentmondásra nincs lehetőségünk. Itt max. csak ha olyan jogi érveink vannak, amelyek alapján azt gondoljuk, hogy a tartozás nem jogos, indíthatunk egy peres eljárást és kérhetjük a végrehajtás felfüggesztését. Tudni kell azonban, hogy ez bírói mérlegelési körbe tartozik, tehát hiába indítunk pert, egyáltalán nem biztos, hogy a végrehajtás felfüggesztésre kerül a pereskedés idejére.


Amire a legjobban oda kell figyelni tehát, az a fizetési meghagyás (MOKK-os boríték.)

Amennyiben kérdése van állunk rendelkezésére, kattintson a kapcsolat menüpontra és vegye fel velünk a kapcsolatot vagy a cikk alján lévő gombra!

#végrehajtóokiratok #hitelnélkül

139 megtekintés0 hozzászólás