3 dolog, amit az adósságrendezés kapcsán tudni érdemes!

Az adósságrendezés egy összetett és bonyolult folyamat, amely mindenképpen szakember közreműködését kívánja meg. Pontosan akkor jön jól egy ilyen fajta segítség, amikor az ember úgy érzi, hogy az adósságok miatt nem tud előre lépni az életben, vagy akár már a megélhetését, lakhatását veszélyeztetik. Ilyenkor már nincs tovább mire várni, hiszen egyedül nem tud kikerülni abból a végeláthatatlan körforgásból, amibe került. Viszont az adósságrendezés tanácsadásnak hála, végre nyugodtan alhat, hiszen nem kell tartania a szankcióktól és a túl magas kamatoktól sem. Nem beszélve arról, hogy olyan ütemben fizetheti vissza a tartozásait, ahogy az Önnek a leginkább megfelel a jelenlegi helyzetét tekintve.


1. Az adósságrendezés kompromisszumokat jelent


Az adósságrendezés lényege, hogy egy szakember közreműködése segítségével egy minden félnek megfelelő, kompromisszumokon alapuló megoldás jön létre a követeléskezelővel. Vagyis a megegyezésnek köszönhetően a tartozás kamatmentessé válik, nem nő tovább, ráadásul az esetek túlnyomó többségénél a tartozás egy része is elengedésre kerül. Sőt, az új megállapodásban rögzíthető az is, hogy az Ön számára vállalható havi részletekben kelljen visszafizetnie a fennmaradt tartozást. Emellett a megindított végrehajtási eljárások, a letiltás, az inkasszó és az árverezés is megszűnik a megfelelő adósságrendezés tanácsadás révén.


2. Minden egy díjmentes adósságelemzéssel kezdődik


Amennyiben szeretne élni az adósságrendezés lehetőségével, akkor ezt kockázatmentesen, egy díjmentes adósságelemzésen való részvétellel indíthatja el. Ilyenkor első lépésként egy kollégánk felveszi Önnel a kapcsolatot, elvégzi a pontos kalkulációt azzal kapcsolatban, hogy személyre szabottan az Ön esetében mennyire látjuk lehetségesnek lecsökkenteni a tartozást és milyen részletekben tudja azt majd visszafizetni. Mindezeket látva, konkrét számok alapján döntheti majd el, hogy szeretné-e igénybe venni a szolgáltatásainkat. Amennyiben igen, egy szerződés keretein belül minden fontos információt rögzítünk és megkezdődik az adósságrendezési folyamat, a következő hónapok során lezajlik az ezzel kapcsolatos összes ügyintézés.


3. Az adósságrendezés alapja egy megfelelő szakember segítsége

Az, hogy miként zajlik és milyen eredménnyel zárul az adósságrendezés nagyban attól függ, hogy milyen szakembert választ a feladatra. Cégünk mögött nyolc év tapasztalat van, amely alatt több mint 4000 ügyet oldottunk meg sikeresen, 95%-os sikerrátával. Emellett mindig közöljük a tényeket, már az ingyenes felmérés alatt ismertetjük Önnel a várható eredményeket, amelyeket írásban rögzítünk is.

A fentiek alapján látható, hogy az adósságrendezés által egy olyan biztonsági háló kerülhet Ön mögé, amely biztosítja azt, hogy ki tudjon mászni az adósságok okozta csapdából és újra talpra tudjon állni anyagilag. Vagyis nem kérdés, hogy mennyire fontos, hogy időben keresse fel a megfelelő szakembert, ha bajba került. Hiszen egy kompromisszumos megoldás hatalmas segítség lehet akkor, mikor úgy érzi, már minden elveszett. Az adósságrendezés tanácsadás lényege pedig pontosan ez.




14 megtekintés0 hozzászólás