Mi is az a KHR vagy BAR lista?

A KHR a Központi Hitelinformációs Rendszer rövidítése, amelyet hétköznapi nyelven csak BAR listának szoktunk nevezni. Aki 90 napot meghaladóan a minimálbérnél nagyobb összeggel tartozik egy pénzintézetnek, automatikusan rákerül erre a listára. Vagyis negatív adós listára kerül ezzel a tartozással. De mégis mit jelent mindez és mit lehet ellene tenni?


Mi történik, mikor rendeztem a tartozást?

Ilyen esetben az addigi aktív státusz a KHR listán átalakul egy úgynevezett passzív státusszá, azonban ennek a folyamatnak sokféle kimenetele lehet. A pénzintézettel való egyezségkötés ugyanis többféle módon lehetséges egy megfelelő szakember segítségével. Előfordulhat például, hogy a tízmillió forintos tartozást ötmillióra sikerül a megállapodás alapján csökkenteni, amelyet az ügyfél egy összegben be tud fizetni. Ilyenkor azonnal passzív státuszba kerül. Ám mivel az alku miatt nem a teljes összeg került megfizetésre, öt évig marad rajta még a listán ilyen formában.


Egy másik eset, amikor nem csak arra van szüksége az adósnak, hogy lecsökkentsük a tartozását, hanem arra is, hogy erre az összegre is kapjon valamilyen részletfizetési lehetőséget. Például egy tízmillió forintos tartozást sikerült hatmillió forintra csökkenteni, ezt az összeget pedig kamatmentesen, havi hatvanezer forintjával törleszti száz hónapon keresztül. Ilyenkor az előbb említett idő alatt végig aktív státuszban marad az adós, passzív KHR listássá csak akkor válik, ha letörlesztette a szóban forgó összeget. A száz hónap letelte után a jelenlegi szabályok szerint még öt évig passzívként szerepel itt.


Kis összegű tartozások egy összegben kifizetve

Az sem ritka, hogy valaki egy elfelejtett, néhány százezer forintos tartozás miatt fordul szakemberhez. Ez olyankor szokott kiderülni és egyúttal gondot okozni, ha egy nagyobb összegű hitelt szeretne felvenni, de sajnos emiatt nem tud. Ám ilyenkor még ha egy összegben, azonnal ki is fizeti a teljes tartozást, egy évig akkor is a listán marad passzív státuszban.


Lehet kiskapu!

Amennyiben egy külsős személy ötmillió forintért megvásárolja a tízmilliós követelést, egy nagyon érdekes eset áll fenn. Ugyanis, ha a vásárló magánszemély vagy egy olyan cég, amely követelésvásárlással üzletszerűen nem foglalkozik, akkor az nem fogja tudni a KHR státuszt átvenni. Így az az adós, akinek a tartozását ilyen módon megvásárolják, azonnal lekerül a listáról, mintha rajta sem lett volna. Ez azonban csak a Magyar Nemzeti Bank engedélyével végezhető egy évben legfeljebb egyszer, az összeg pedig nem lehet az adott esztendőben a legnagyobb pénzügyi tranzakció a cég vagy magánszemély életében.


Vagyis a fentiekből látható, hogy számos megoldás létezik arra, hogy valaki lekerüljön a KHR listáról, azonban ennek megoldásához mindenképpen érdemes felkeresni a megfelelő szakembert.




4 megtekintés0 hozzászólás